BEFARAGVA
Hogyan leplezzünk le emléktáblát?
Botházi Mária utolsó frissítés: 2006-02-24 16:22:39A helyi dalárda, egy RMDSZ-es politikus, néhány koszorú és riporter feltétlenül kell az eseményhez.
A jó emléktábla-leleplezéshez az a nagyszerű, ha erdélyi magyarok vagyunk. Ebben az esetben már születésünktől fogva magunkban hordozzuk e tevékenységhez nélkülözhetetlen tulajdonságokat, hadd ne mondjam, kis emléktáblákat hordozunk magunkban, de ez már túl költői.
Mindenekelőtt szükségünk lesz
egy emléktáblára – ezt kőfaragónál rendelhetjük meg, kissé drága dolog, de e nemes célra mindig sikerül támogatást találnunk. Vigyázó szemeinket feltétlenül vessük a kőfaragó helyesírására, lehetőleg a faragás aktusa előtt közvetlenül, mert utána már mindegy. Gyakorta feltűnik ugyanis Erdélyben az ehhez hasonló felirat: „E hejen születet a hires nyelvész...”
Ha már megrendeltük a várhatóan olvasható és viszonylag helyesen rótt táblát (van azért ebben valami bibliai), hozzákezdhetünk a leleplezés megszervezéséhez. Ne higgyük azt, hogy csak fogjuk az emléktáblát, és leleplezzük, dehogy!
Ünnepséget kell szerveznünk.
Mindenekelőtt meg kell hívnunk a helyi asszonykórust vagy dalárdát – a honi specifikum mindenképpen megkívánja, hogy népviseletben, kissé reszketeg hangon énekeljenek és csak Nagy Magyar Dalokat, erre feltétlenül figyeljünk oda.
A felszólalókat is gondosan kell kiválasztanunk: szükségünk lesz egy RMDSZ-es politikusra – számítsunk rá, hogy ő bizonyára késni fog (lehet, több emléktáblát is le kell lepleznie aznap), ezért középtájra irányozzuk elő a programban. Politikusunknak küldjünk részletes tájékoztatót az alany kilétéről, életrajzáról, és reménykedjünk, hogy Özv. Búsné Magyar Anikó emléktáblája alatt nem Reményik Sándor életrajzi adatait közli majd az egybegyűltekkel.
Persze, nekünk is fel kell szólalnunk, kitérve arra, hogy milyen nehéz volt összehoznunk ezt a magasztos eseményt. Ne legyünk szerények, emellett még kérjünk fel valakit, aki bennünket dícsér a rendezvény létrejöttéért (ugyan, miért pont mi ne tennénk ezt meg?!).
Ugyanakkor – a fenti példánál maradva –, szükségünk lesz egy Özv. Búsné-szakértőre is. Amennyiben még Pomogáts Béla sem tudja, ki ő, írassunk egy Özv. Búsné Magyar Anikó-monográfiát valakivel, aki kutakodása során bővebb információkra tesz szert a kiválasztott életéről és munkásságáról.
Különben is, egy igazi emléktábla-leleplezés
szinte elképzelhetetlen könyvbemutató nélkül (fél napig legalább tartania kell, és különböző helyszíneket kell átfognia egy hasonló eseménynek) – a könyvnek ne adjunk túl kreatív címet: legyen például Özv. Búsné Magyar Anikó emlékezete, ellenkező esetben kinéznek majd maguk közül a többi emléktábla-avatók.
Néhány koszorút is be kell szereznünk, melyeket népviseletbe öltözött fiatalok helyeznek majd el a tábla alatt. A műsort tetszés szerint kiegészíthetjük szavalattal (középiskolás diák, esetleg nyugdíjas színművész Petőfit vagy Reményiket ad elő), énekkel (a helyi népdalvetélkedő győztese repertoárjából szemelget) és zenével (zeneiskolás diák hegedül), de legjobb, ha mindhárommal.
Tábla alatti műsorunknak legalább másfél órát
kell tartania lehetőleg fagyban, zord szélben, zuhogó esőben, hogy érezzék a jelenlévők az esemény és magyarságuk súlyát. Jelenlévőket sajnos egyre nehezebb biztosítani, de körültekintő szervezéssel a település elöljárói, jónéhány nyugdíjas, a sajtó képviselői és a fellépők biztosan eljönnek.
Szervezéskor vegyük górcső alá
a sajtóorgánumok tudósításait – a média csak azon képviselőit hívjuk meg, akik szépen számolnak majd be az eseményről. Szép tudósításnak tekinthetjük azon írásokat, tévés, rádiós beszámolókat, amelyek felcíme így hangzik: Magyar Anikóra emlékeztek szombaton. Címe ehhez hasonló: Mindig a magyarságra gondolt, esetleg: Özv. Búsné bölcsőtől a koporsóig.
A beszámoló lehetőleg az elhangzott beszédekből szemelgessen, célozzon az esemény nagyszerűségére, emelkedett hangulatára, megható voltára, és sorolja fel az összes meghívott nevét és funkcióját. Amennyiben mindez nem történik meg, felháborodottan telefonáljunk be a szerkesztőségekbe, és kérjünk kiegészítést.
Ha már áll a tábla, és mindenki hazament, nagyon egyedül fogjuk érezni magunkat, kiüresedettnek létünket. Ne csüggedjünk. Emlékszünk még a méltánytalanul elfeledett festő, Kaján Ottokár nevére?