2023. június 6. keddNorbert, Cintia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
futyi.transindex.ro

ÁLLJ FEL, EGYES!

Brâncuşi, a fütyi meg a Végtelen Hülyeség

rtimics utolsó frissítés: 2012-08-02 13:35:20

Ha valaki a Végtelen oszloppal a lába között fotózkodik, azért nemkívánatos személlyé nyilváníthatják? Van remény Funar számára is!

A napokban új celeb nevét tanultam meg, amikor a közszolgálati tévé híradójában megütötte a fülem, hogy persona non gratának nyilvánították CRBL-t Târgu Jiuban. A pasas egy énekes, aki anno a Simplu nevű együttesben kezdte, de két éve szólózik, s olyan slágerek pattantak ki a fejéből, mint Românul n-are noroc meg K-Boom.

A cirkusz ott kezdődött, hogy az énekes a Végtelen oszloppal mert poénkodni: úgy fotózkodott, hogy a műalkotás a lába közül „nő ki”. A képet feltöltötte a Facebookra, ahol állítólag (már nem látható) több száz kommentelő szedte szét, a népharag a zsilvásári polgármesterig is elért, aki kijelentette, hogy ennek az embernek semmi keresnivalója a városban, és

nemkívánatos személynek nyilvánítják.

Online egyáltalán nem jött velem szembe ez az irtó fontos hír, amikor meg rá akartam keresni, a „coloana infinitului scandal” kulcsszavak természetesen rögtön ki is adták. Hatalmas botrány, obszcén fotó, stb.

Instant beindult a román nemzeti érzékenység hisztigépezete, a Facebook és a sajtókommentárok a kitiltással tetéződtek, amelynek nagy valószínűséggel nincs is jogi alapja, de ez most mindegy. Az énekes gyalázott, és ez a lényeg: nemzeti jelképet, művészeti alkotást, a művész emlékét, sőt, magát Târgu Jiut és lakosait, ezért nehogy eszébe jusson odatolni a pofáját még egyszer.



Rögtön a szvasztikás sztori meg a Turul - tudok jobbat kiállítás reakciója jut eszembe, és ugyanazt az értelmetlen háborgást látom. Nyilván CRBL esetében szó sincs művészi önkifejezésről, a fotó nagyjából azokkal egyenértékű, amikor az ágyúkra ülnek rá a vicces kedvű turisták, esetleg, hogy nagyobbat mondjak, a pisai ferde toronyhoz igazítják az ágyékukat. (Pisában különben lehetett kapni ilyenszerű szuveníreket is, míg be nem tiltották, az olaszok sem jönnek ide egy kis hisztiért.) Magyarországon az új BTK-ba belefoglalták, hogy

akár egy évre lecsukható, aki a Szent Koronát megsérti.

Az ennyire egyértelmű nemzeti jelképtől már csak egy lépés az áttételes, mondjuk három hónapot lehetne kiszabni arra, aki Árpád vezérre szemüveget fest photoshoppal, vagy nálunk aki az Ökrösszekérbe beleülteti Băsescut és Antonescut (például új értelmet adva a "carul cu boi" kifejezésnek).

Mi sajnos itt még nem tartunk, de azt hiszem, van remény! Kérem szépen az ízlésrendőrséget, hogy nyilvánítsa persona non gratának az összes szomszédomat, aki manelét hallgat, mert bár tudok aludni tőlük, nem tetszik ez nekem, kérem. Milyen dolog ez már, hogy a mai gyerekek nem Chopint hallgatnak. Vigyázni kell az ízlésükre, mert manapság a kultúra haldoklik. És legyen nemkívánatos személy minden turista, aki ágyúra ül. Ja, csak akkor, ha az pont Gábor Áron Rézágyúja? Úgy is jó! Funar úgy gondolta, jó ötlet lesz a leglegebb nemzeti jelképet lábbal taposni naponta, meg szemetet dobni belé. Kifelé vele Kolozsvárról! És tiltsunk be rögtön minden übergáz dolgot, mert különben oda jutunk, mint a hanyatló nyugat, aki saját holdkóros vesztébe tántorog.

Szóval nagyon unalmas, amint folyton el akarják magyarázni, mennyire tiszteletlenek vagyunk Az Évszázados Per Évezredes Jelképekkel szemben, és amikor valódi rongálás történik, így a büntetés is jogos, akkor is csak a jelkép meg a cukormáz a fontos, nem mondjuk annak a kérdése, hogy

mi a búsért vernek szét, firkálnak, törnek

az emberek csak a rongálás kedvéért. Az ilyen sztorik, amikor csak poén az egész, még ha nagyon gáz poén is, pláne kínosak. A városvezetés meg a román sajtó jókora öngólt rúgott. Utóbbi inkább köszönettel tartozna a csávónak, amiért így, szezonban megajándékozta egy jókora fallikus szimbólummal (olvasd: uborkával).