TÉRRE LÉPNI TILOS
Miért kell „sörfesztivál” a főtérre?
Fülöp Noémi utolsó frissítés: 2011-06-27 17:35:37Jóval többen érezzük magunkénak Kolozsvárt akkor, ha használhatjuk, mint akkor, ha úgy kell óvatoskodnunk benne, mint egy múzeumban.
Szeretném azt mondani, hogy nagyon jó buli volt, de annyira azért mégsem. A szervezők nem álltak a helyzet magaslatán, pedig jókora mennyiségű pénzt feccölhettek a méretes és cuccos színpadba, a dizájnos árusstandokba. Egy, a sajtóban is szóhoz jutó csoport azonban már azelőtt lehúzta ezt a rendezvényt, hogy egyáltalán elkezdődött volna. Szerintük ez a tízezer, 15 és 35 év közötti ember
takarodjon már a város szélére bulizni.
Hogy is gondoljuk mi azt, hogy megszentségtelenítjük a történelmi városközpontot a zenénkkel, sörünkkel és a jókedvünkkel? Szerintük a hétvégén a főtéren sörfesztivál zajlott. Sajnos hiába kerestem a sörfesztivál hivatalos definícióját, de biztos vagyok benne: pusztán csak attól, hogy egy rendezvényen sört árusítanak, az illető rendezvény nem válik automatikusan sörfesztivállá.
Ilyen alapon sörfesztivál valamennyi, kocsmában szervezett könyvbemutató, sőt, a Mátyás-ház környéke egyetlen nagy sörfesztivál a kocsmák teraszaival, a nyár teljes időtartama alatt. Az Ursus viszont a rendezvénye marketingjében és megszervezésében is a zenére helyezte a hangsúlyt. Az ország legjobb (de nem legközhelyesebb), különböző műfajokban utazó előadóiból válogattak. Emellett a helyszínről eleve hiányoztak a sörsátrak, asztalokkal, padokkal, lacikonyhákkal együtt.
A rendezvény ellenzőinek másik legnagyobb előzetes kifogása az volt, hogy a helyszínen hordozható vécéket állítottak fel. Azt hiszem, először tapasztalom, hogy valaki ellenzi a nagy tömeg és több órás rendezvény esetében alapvető, higiéniai feltételek biztosítását. A koncertek biztosan zavarták a környék lakosságát – délután öttől legkésőbb éjfélig, utána mindenki nyugodtan alhatott. A rendezvény valódi gyenge pontjainak azonban
közük sem volt a helyszínválasztáshoz:
ugyanúgy hibának számítanak a főtéren, mint (mondjuk) az Iris-telepen. A hangosítás esetenként pocsék volt, esetenként az elfogadhatóság határán mozgott. A koncertek kezdési időpontját külön-külön nem tették közzé, ráadásul menet közben változott a line-up, úgyhogy vagy nagyon türelmesnek, vagy nagyon szemfülesnek kellett lenni, hogy elcsípd a kedvenc együttesedet a napi 6-7 fellépő között.
Az italokat és ételeket zsetonokért árulták, kétszer kellett miattuk sorban állni. A teret telepakolták asztalkákkal (padok csak a Mátyás-szobor körül voltak, láthatóan a szobor elkülönítése céljából). Arra azonban már nem gondoltak, hogy hamuzót és/vagy szemetest is telepítsenek az asztalok tövébe. A szökőkutat nem kapcsolták ki, így a térnek azon a felén sem lehetett járni miatta, ahol egyébként akadt volna talpalatnyi hely.
A szervezők ugyanis nagyon szűk teret hagytak a járókelőknek az elkerített koncerthelyszín körül, ráadásul be- és kijáratból is csak kettő volt, a tér két ellentétes sarkán: nemcsak kényelmetlen, balesetveszélyes is. Valószínűleg emiatt érezték egyesek szükségét annak, hogy a templomkerten át közlekedjenek, ahonnan helyteleníthető módon épp a koncertek alatt hiányoztak a csendőrök.
Szóval sok gond volt ezzel a rendezvénnyel – de a saját legnagyobb gondom mégiscsak az, hogy újra meg újra beleütközöm
a koncertsorozatot ellenzők kettős mércéjébe.
Amikor magyar koncertekről van szó a főtéren, ez a csoport a nyitottság, elfogadás, multikulturalitás legnagyobb híve. Amikor azonban valaki az övéktől eltérő (zenei) ízléssel rendelkező, a külvárosi lakosság számára is vonzó rendezvényt szervezne ugyanazon a főtéren, azonnal elfelejtik a tolerancia szó jelentését.
Nem akartam, de mégiscsak elő kell vennem a közhelyet: a főtér mindenkié. Lehet, hogy egy kisebb (garantáltan nem tízezer fős) csoport számára ez a tér addig volt élhető, amíg turistákon, vagy az unokáikat sétáltató nagyikon kívül nem sok embernek akadt dolga errefelé. És lehet, hogy a csend, unalom, a cipődbe ragadó kavics és a Fűre lépni tilos! tábla egyesek számára maga volt a mennyország.
A probléma csak annyi, hogy a másik oldalon jóval többen vagyunk. Jóval többen örvendünk annak, hogy időnként engedélyt kapunk a városvezetéstől, sörrel a kezünkben megcsodálni a Matyi-szobrot. Jóval többen tekintjük magunkénak a Șuie Paparudet, Zdob și Zdubot, Irist, Puyát, satöbbit, mint egy néptáncelőadást vagy egy klasszikus zenei koncertet (legfeljebb annyi a különbség, hogy
nem tiltakozunk az utóbbi kettő ellen sem).
Jóval többen érezzük magunkénak a várost akkor, ha használhatjuk, mint akkor, ha úgy kell óvatoskodnunk benne, mint egy múzeumban. És a külvárosok sem rezervátumok, ahová egyeseknek (azt sem értem pontosan, milyen alapon) joguk volna száműzni azokat a ketteseket, akiket nem szeretnek. Arról nem is beszélve, hogy mellettünk szól a történelem a vásártérként használt régi főterekkel, illetve a nemzetközi gyakorlat is.
Az Erik Sumo együttes az imént értesített, hogy ma lépnek fel Kecskemét főterén, a bor- és pálinkafesztiválon (biztosan csak azért lehet így, mert a pálinka meg bor civilizáltabb részegeket produkál). Nagyszebenben, a városrendezés és kultúra romániai iskolapéldájában nemsokára ARTmania címmel metálfesztivált szerveznek – találjátok ki, hol lesznek a koncertek.
Ezeket meg találomra dobta a Google: franciaországi, svédországi, holland fesztivál, valamennyi a város főterén – biztosan azért, mert a külföldiek ugyancsak szalonképesebb részegek, rózsaillatút pisilnek és szivárványszínűt hánynak.