BÖJÁTKOZZUNK
Szomszédaim és egyéb állatfajták
Sipos Zoltán utolsó frissítés: 2011-03-28 09:45:04Az alábbi sorok nem feltétlenül a mindenkori lakóközösségek állandó és állandóan visszatérő alakjainak a nevetségessé tétele céljából íródtak.
Az alábbi sorok nem feltétlenül a mindenkori lakóközösségek állandó és állandóan visszatérő alakjainak a nevetségessé tétele céljából íródtak. Alábbi jellemzések továbbá aligha fognak meglepetéssel szolgálni a tömbházban élő olvasóknak: minden figurát untig ismerünk, ezerszer szörnyülködtünk vagy röhögtünk vinnyogva viselt dolgaikon. A körkép korántsem teljes, és megeshet, hogy maguk a portrék is hiányosnak, ne adj’ Isten felületesnek tűnnek. Nehéz így, egy kimeríthetetlen témáról határidős (ötig meglesz, megígértem!) anyagot összedobni.
De akkor miért vágtam bele? Elsősorban azért, mert azt látom, a tömbházak specifikus flórája és faunája lassan kiveszőben; az adminisztrátorok helyét tömbházak karbantartására szakosodott cégek veszik át, a nyugdíjasok hamarosan kihalnak, a fiatalok pedig túlságosan elfoglaltak a hitelrészletek előteremtésével ahhoz, hogy élvezhető és értékelhető szomszédsági viszonyokat alakítsanak ki. Ha így mennek a dolgok tovább, nem rendeznek már römipartit a parkban a padon, senki nem bömböltet jó kis manelét vasárnap reggel 9-kor, és már csak foghegyről köszönünk az átellenben lakó szomszéd családnak. Jó ez így? Majd elválik. Addig is jöjjön egy kis oldies but goldies nosztalgia.
Apamackó
Minden igazi férfi életében elérkezik egyszer az a pillanat, amikor úgy érzi: megérkezett. Ő már nem emlékszik, megindult-e valaha valahova, de azt biztosan tudja, hogy megérkezni megérkezett. Nagyvonalúságát hatalmas sörhassal jelzi, nyári napokon pedig gyakran egészen ellazul: meztelen felsőtesttel, zsíros szalmakalappal a fején grasszál fel s alá az udvaron. Nincsen vele gond: vasárnaponként komótosan tesz-vesz a garázsban vagy a zöldségeskertként újragondolt zöldövezetben. A kapára támaszkodva hangosan köszön a vele egykorú nőknek, s jókedvében néha megereszt egy-egy suta bókot is: hogy magácskának milyen melege lehet...
A menedzser
Olyan, mintha nem is lenne. Onnan tudni, hogy éppen otthon tartózkodik (ez nagyritkán előfordul), hogy lízing-rendszámos autója ott áll az ablaka előtt. Sosem köszön senkinek – igaz, neki sem köszön senki, mert egyszerűen nem lehet annyira gyakran látni, hogy a lakók megjegyezzék a vonásait. A pozitív tulajdonsága viszont, hogy sosem akadékoskodik, ha fel kell újítani a szennyvízelvezető csatornát. Egy kérdése van – mennyi?
A sietős látogató
Onnan tudni, hogy megérkezett, hogy autója a virágos grupp közepén parkol. Ha a grupp foglalt, akkor viszont a lépcsőház feljárójára áll be, lehetőleg ferdén – úgy, hogy csak a bokorra lapulva lehet a lépcsőházból ki vagy be járni. Vérig sértődik, ha egy lakó felveti, esetleg parkolhatna másképp, vagy máshol is: uram, de hát csak egy percről van szó! – méltatlankodik.
A kukkoló alsó szomszéd
Rendszerint otthonülő, középkorú vagy annál valamivel idősebb asszony, aki beköltözés után azonnal meglep egy nagy tál frissen sült, illatos süteménnyel. Bár ezt te még nem tudod, csodálatos technikával kérdez ki: a félórás, lépcsőházban ácsingálós beszélgetések során olyan ravaszul teszi fel a keresztkérdéseit, hogy a végén te köszönöd meg, hogy megoszthattad vele életed apró-cseprő gondjait. Hanem egy szép napon, amikor a lépcsőházba belépve libbenni látod az ablaka függönyét, gyanút fogsz. Ettől a pillanattól fogva rettegés az életed: éjszakai kocsmázás után lábujjhegyen surransz fel a másodikra, csak félig húzod le a vécét, és sosem mész ki az erkélyre telefonálni. Hasztalan: előbb vagy utóbb meg kell barátkozz azzal a tudattal, hogy mindent tud rólad. És nem csak ő, hanem az egész tömbház.
A kocogtató néni
Sokban hasonlít a kukkoló szomszédhoz, azzal a különbséggel, hogy hallgatózni szeret. Ha meghall valami apró neszezést a szent és sérthetetlen csendóra alatt, akkor azt harciasan, a fűtőtest kocogtatásával jelzi.
A diák
Nehezen definiálható kategória: mindenhol ott vannak, a mi lépcsőházunkban található lakások felét állítólag egyetemisták lakják be, de meg nem ismerném egyiket sem az utcán. Még a kukkoló alsó szomszéd sem tudja számon tartani őket, egyszerűen csak „egyetemistáknak” titulálja a társaságot, megvető ajakbiggyesztéssel. Vannak, jönnek, mennek, és ez így van rendjén.
Az adminisztrátor
Nem házmester – ez túlságosan megtisztelő, felelősséggel teljes név –, szigorúan csak adminisztrátor. Szürke, besavanyodott könyvelő-típus. Poros, nippekkel, stílbútorral és „perzsa” szőnyegekkel zsúfolt lakásában morcosan járkál fel s alá. Soha nem láthatod jókedvűnek, valószínűleg azért, mert amikor közköltséget kell fizetni (hétfő, 14 óra meg hasonló lehetetlen időpontok) akkor épp nem érsz rá. Amikor pedig ráérnél (hétfő, 18 óra), akkor ő épp a sorozatot nézi.
A böját
Annyiszor meg lett énekelve az utóbbi tizenvalahány évben, hogy az már felér egy-egy unikát deo stick mellszoborral közvetlenül a pléhgarázsok mögött, a szotyi-szőnyeg közepén. Elképesztő tudással rendelkezik a mobiltelefonok területén (na melyik szolgáltatónál 79 euró az iPhone?), és persze az érettségi- meg egyetemi diplomát is kedvezményes előfizetéssel vásárolta. Néha egy-egy Németországból behozott, ideiglenes rendszámos autó kormánya mögött tűnik fel. Az igazán bennfentesek ismernek olyan személyt, aki hallott arról, hogy a böjátnak valaha volt munkahelye pár hónapig – azonban lehet, hogy ez is csak egy városi legenda.
A padon ülő nyugdíjas
Ha valakiről el lehet mondani, hogy gyökeret eresztett egy helyen, akkor ő az. Az első tavaszi napok beköszöntével délutánonként kiül az ablakba. Mindenkit és mindenkinek a szüleit, nagyszüleit és nagybácsiját név szerint ismeri; előszeretettel kezdi azzal a mondanivalóját, hogy „mennyire megnőtt ez a gyermek... szinte a tegnap még csak totyogott”.
A parkoló freak
Első pillantásra semmi különös arc. Másodikra sem. De foglald el a szent, kartonból készült rendszámtáblával megjelölt parkolóhelyét, és megtanít kesztyűbe dudálni. És teljesen mindegy, hogy autóddal épp csak egy percre álltál meg ott, ahol ő szokott, hogy az óvodából kivedd a gyermeked. Nem számít, hogy épp a vasárnap déli szieszta van. Az sem, hogy végső soron csak egy roki-parkolóról van szó, ahova senki – ő sem – válthat bérletet. Figyelmetlen gesztusod merénylet, soha meg nem bocsátható bűntett, mely bosszút kíván.
Az anyagot a Radio Guerrilla városi suttyó-ellenes kampánya (Campania Antimitocănie) keretén belül készült atlasz képeivel illusztráltuk.