LEMEZTELENÍTÉS
Paris Hilton puncija és a kattintás
Kiss Bence utolsó frissítés: 2008-03-19 14:21:35Mélységesen megsértődtem. Sok verejtékkel, informatikai hozzáértéssel és mindenféle hangulatommal feltöltött blogom statisztikáját bámultam. Hogy a Google szorgalmasan indexeli az oldalt, azt nem csak sejtettem, el is vártam. A sötét titok, amit mindeddig nem tudtam, a miért.
Nem személyes szenvedéseim, örömeim, szájtépéseim vonzzák a látogatókat. Még csak a személyemhez sincs köze napi 300 rámkattanásnak. A válasz máshol keresendő: nevezetesen Paris Hilton combjai között. Történt ugyanis, hogy a hölgy zenélésre adta a fejét, és kiadott egy kisebb CD-t. Badar gondolat volt, de írtam róla egy félprofi kritikát – saját blogra épp jó volt. Még illusztráció is volt hozzá: egy kecses ezüst Aston Martin, a Hilton család egyik örököse, és szinte külön szereplőként a Paris nunája.
Az album lecsengett, egy feldolgozás felkapaszkodott vagy három hét erejéig a top 10-be, aztán spongya rá. Leszámítva a blogom lelkes látogatóit, akik rákeresnek Paris p… (amikor ezt a szót akarom leírni rendesen zavarban vagyok – talán könnyebb megmutatni, mint leírni).
A bulvár működését sem kell különösebben ismerni, ahhoz, hogy tudjam, hogy miként lesz klikkvonzó egy amúgy csúfacska és határozottan buta fruskából. Pénz és hírnév kérdése az egész. Kell hozzá egy nagytata, aki hülyére keresi magát azzal, hogy a világ különböző nagyvárosaiban hotelt nyit.
Híres emberek családját rettenetesen figyeli a sajtón keresztül mindenféle korú, végzettségű és politikai orientációjú közönség (találomra megkérdezett három ember tudta, hogy Madonnának van több gyereke is, sőt, azt is tudták, hogy a személyi igazolványában alighanem nem a Madonna név áll. Michael Jackson orrát már nem is mertem emlegetni).
Szóval a nem túlzottan attraktív hölgy méregdrága kocsikkal furikázik, majd a Basic Instinctből jól lekoppintott mozdulattal komótosan kikászálódik az autóból. A fotósok közben széles vigyorral dokumentálják, hogy a kozmetikus szépen eltávolította az utolsó szál szőrt is Paris szemérmetlen ajkairól. A házi pornófilm, ami „véletlenül” felkerült az internetre aztán szépen felfuttatja Paris Hiltont, egészen addig, hogy egyetemi diplomával, gyerekkel és jó irodalmi ízléssel rendelkező értelmiségiek is Paris punciját bámulják.
(Egyébként érdekes dolog ez a véletlenül internetre kerülő pornófilm. Az éterből hirtelen felugrik a világhálóra egy épp feledésbe merülő sztár, Pamela Anderson, Britney Spears vagy ördögharagja tudja ki videója, amint éppen párjával, egy másik nővel, netán egy riadt szamárral mosolyog bele a kamerába. – Ez utóbbi mondatért egyébként az olasz képviselőház elnézését kérem, tudom, egyszer történt meg, és az illető nem volt Itália szülötte. A filmezés viszont jó móka, lám, újra írnak róla.)
Miért is zavar ez az egész történet? A médiában feltűnő személyek alapjában véve jól kategorizálhatóak. Vannak közszolgálati híradós személyek, akik néha a késő esti beszélgetős műsorokban magyarázzák a távolkeleti etikát, politikát, irodalmat, miegymást. Vannak vidám valóságshowsztárok (ezek abban különböznek az inkriminált sztárlettől, hogy a pornójuk mellé járó milliók nem a bankkontón, hanem az audió-vizuális tanács büntetésével érkeznek), énekesek, sportolók – akik vendég szerepét töltik be.
A Paris Hilton-szindróma azonban kicsit felbolygatja ezt az egyensúlyt. Réz András mondja ki a verdiktet, mely szerint a puncimutogatással felfutott sztárokkal akkor van probléma, ha népszerűségüknél fogva műsorvezetőt, talkshow mastert, vagy bármi mást faragnak belőlük. Azon felül, hogy botrányosan rossz műsorokra számíthatunk, a szakmát is diszkreditálják. A helyzet olyan, mint amikor a pásztorból lett focicsapat-tulajdonos politizálni kezd. A színvonal összességét rontja. Abban feltételezhetőleg mindenki egyetért, hogy Bud Spencer rosszul mutatna vadmacsó, vagy netalán pornósztár bőrébe bújtatva. Vizuálisan nem esztétikus.
Így van ez a jó énekesek, netán Oroszlán Szonjánál több színészi tehetséggel megáldott színészek esetében is: jobb ha ők énekelnek, ők játsszák el az Oscar reményében kisebb-nagyobb szerepeiket, jobb ha a tv műsort olyanok vezetik, akik konyítanak a szakmához. Ellenkező esetben ott a Bud Spencer és a pornó eset.
Ezért orrolok Parisre, aki látogatókat csal a blogomra. Nem miattam, (szerénytelenül kijelentem: saját blogom kérdésében a legkompetensebb személy ÉN vagyok) hanem miatta látogatják azt a bizonyos bejegyzést, ami nem egy nunáról, hanem egy lemezről szól.
Miért nem lehet egy ilyen bejegyzést kitörölni? A szitu olyan, mint amikor egyik pogácsa közli a másikkal, hogy felvételizik a színművészeti főiskolára. „Komolyan?” – kérdi a másik. Mire az előző bólogatni kezd. „Tényleg?” A válasz, bólogatás, mire a kérdezősködő: „És felvesznek?” Mire az első rávágja: „Viccelsz? Te felvennél a színire egy pogácsát?” Kattintásmágnes bejegyzést, cikket nem töröl senki. Etikailag súlyosan elítéljük magunkat és másokat – de a lelkünk mélyén az sem lepne meg, ha mindegyik portálnak lenne egy nagyon eldugott kapuja, valahogy ilyen megoldással: https://www.portal.com/eldugjuk/nagyon/ de/nagyon/de/tenyleg/nagyon/paris_hilton.html. Nem másért, csak hogy látogatókat vonzzon.
Utolsó gondolatként magamba szállva, lehet hogy irigy vagyok Parisre. Nincs nekem olyan szép városnevem, mint neki, nem is szerepelek házi XXX filmben, ittas vezetésért sem csuknak le és a fenekem sem olyan feszes, mint az övé. Egyébként is: a hazai Parist minden bizonnyal vagy egy kolozsvári költő, vagy egy sepsiszentgyörgyi filmes már ágyba dugta, így az elérhető közelben van. Szóval lehet, hogy irigy vagyok. Nem biztos. Csak lehet.