2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
futyi.transindex.ro

EMBERFELETTI MEGSZÁLLÓ

A macska

Vizi Boromir utolsó frissítés: 2007-10-04 10:05:59

A kutya embernek hiszi magát. A macska Istennek. Nekünk az örök visszatérés a legsúlyosabb teher, neki elidegeníthetetlenül saját létforma. Ő vesz minket birtokba, kisajátít, és mi [falkában-való-létbe ágyazottak] hagyjuk magunk.



Mókus nem udvarra száműzött, járókelőktől simogatást kolduló ugatózsák vagy meg nem tűrt élősködő. Tiszta kisgyerekszemmel ránk nézett, és azonnal kapituláltunk. Nincs benne szégyen, és a bűntudatot nem ismeri, a sajnálatról nem tudja, mi az: ártatlanul könyörtelen ragadozó. Emberfeletti tehát.

Mint minden macska, Mókus is a Macska reinkarnációja. Ré rokonát üldözte már annak idején az inkvizíció, bűbájos képességeiért hol nagy becsben tartott, de rettegett, hol boszorkányságért halálra kínzott ura és áldozata volt az embernek. “A kutya embernek hiszi magát. A macska Istennek” – a szállóige ősi igazsága még Básztet istenasszony idejéből származhat.

A macskák titokzatos lényéről születtek már ódák, sírfeliratok és legendák is, mert pillantásukban ott a meg nem alkuvó, megszelídíthetetlen idő. Ha a macskádra nézel harmadik emeleti blokklakásod zsebkendőnyi konyhájában, ugyanabba a felszínalatti mélységbe hatolsz be, ahová a fáraó lánya merült önfeledten a királyi ragadozó előtt; ugyanazzal a félig alvajáró, megbabonázott tekintettel szolgálod ki; jelenlétében akaratlanul is lábujjhegyen jársz, kecsesen és macskaszerűen mozogsz te is, és ha a hatás eléggé tartós, véreddé válik.

Egy vérből valók lesztek, te meg ő.

***

Mókust a kapu előtt találtuk, és azt tette, amiről aztán az egész utcában hírhedtté vált: nyávogott, nyivákolt, erőteljes, tiszta és követelőző hangon, mint egy csecsemő, és ugyanolyan fáradhatatlanul. Csak akkor hallgatott, ha valaki éppen simogatta, vagy ha éppen evett valamit. Lappangó emberfeletti tulajdonságai ellenére sem rendelkezett azzal a képességgel, hogy egyszerre tudjon lefetyelni és követelőzni.

Az első hetekben igyekeztünk túlélni, vitába szálltunk háziboszorkánnyal, szomszéddal, hogy a macska nem azért nyávog a háztetőn naphosszat, mert nem adunk neki enni; titkolt lelkiismeretfurdalással simogattuk meg olyankor, ha később értünk haza a melóból, és igyekeztünk kitalálni, mit enne. Macskakajából a drágábbikat, nyers húst, tejet szívesen – a túrót és sajtot viszont otthagyja, eljátssza, végiggörgeti a padláson, hogy feltapossuk ruhateregetés közben. Kicsit lenézzük azért, hogy annyit nyafog, de nem mondjuk a szemébe. Családi idill: dúdolgatjuk neki Tereskova Cicalány című dalát, kéjesen terpeszkedik, dorombol, míg álomba nem simogatja valaki.

 <i>©kücsük</i> ©kücsük


Aztán egyszercsak eltűnt. Két napig nem voltunk otthon, etetését rábíztuk háziboszira, és mire hazajöttünk, fura, kivonulás utáni csend fogadott. Kezdeti aggodalmunk csak addig tartott, amíg jelenlétének emlékeit el nem takarítottuk. Felsepertük az elhullott szőrszálakat, összeszedtük az eljátszott cipőket, dugókat, kislabdát, fonalat és sajtot. Ahogy a nyomai, hatalmának befolyása is szertefoszlott. A tisztaság és rend közepén állva büszkén körülnéztünk: miénk újra a tér.

***

Ült az út közepén, ugyanolyan tartással, mint a Lánchíd kőoroszlánjai. Nem mozdult volna, hagyta, hogy az autó tőle fél méterre megálljon, kiszálljon belőle valaki, ölbe vegye, simogassa. Semmi nyávogás. Bolhanyakörv sehol. Azóta is, mikor hetente megjelenik a kapu előtt, felvisszük, eszik, körbenéz, újra eltűnik vagy épp egy éjszakára nálunk alszik. A király visszatért, de álruhában járja éjjel a birodalmát, kerítések mögött keresgél kockázatot, játszható dolgot vagy újabb alattvalót, padlásokon és tetőkön mászkál. Leugrik ötméteres magasságból, és talpra esik.

Az emberfelettiségnek is vannak fokozatai. Mókus átesett már az első beavatáson, és hatékonyan alkalmazza a visszatérő megszállók technikáját. Enni-inni, letarolni az érzelmi kötődés gyümölcseit, aztán elvonulni máshová, hagyni újratermelődni a hiányod, újratermelődni a tejet a hűtőben, és a legmegfelelőbb pillanatban visszatérni. Nekünk az örök visszatérés a legsúlyosabb teher, neki elidegeníthetetlenül saját létforma. Ő vesz minket birtokba, kisajátít, és mi [falkában-való-létbe ágyazottak] hagyjuk magunk.

Mert talán ez az egyetlen esélyünk.