2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
futyi.transindex.ro

A FRÁNYA MIKROFON

Fábry Sándor és az odalett poén

Botházi Mária utolsó frissítés: 2005-11-14 19:31:44

A humorista Vásárhelyen olyan volt, mint a Windows '98: kétszer indították újra, de mindkétszer lefagyott.




Érthetetlen, mi történt Fábry Sándorral a hétvégi Krónika születésnapi bulin Marosvásárhelyen. Ez a Fábry, nem az a Fábry volt. Ez a Fábry egy arrogáns, sztárallűrös, beképzelt primadonnának tűnt, aki leszarja a közönséget – a vásárhelyit legalábbis.

Informatíve: a Krónika napilap rendezvényének egyik sztárvendége volt a népszerű showman. A programban foglaltak szerint negyven percig kellett volna szórakoztatnia az egybegyűlteket, ám ehhez képest olyan volt, mint a Windows '98: kétszer indították újra, de mindkétszer lefagyott.

Először, az igazi entrée-nál

körülbelül két percet ült a színpadon: unott arccal érkezett, belekötött egy operatőrbe, szólt néhány szót, amelyet a közönség egy része – mint hangosan közölte is – nem hallott elég jól.

Erre Fábry letette a mikrofont, és valami olyasmit kijelentve, hogy majd-eljövök-még, ha-lesz-technika, levonult a színpadról. Hosszú kínos csend, (vélhetőleg) szervezői háttérmunka, s megint elölről. Fábry fel, közönség üdvrivalg, minden hallható, Fábry belekezd az előadandó történetbe, de valami nem tetszik neki, és ismét levonul.

Programborulás, a bemondó Nagy István meglehetős profizmussal feloldja a kínos helyzetet, továbbmegy a show. Kis idő múltán Fábry ismét megjelenik a színpadon (a közönség már némileg szkeptikus), és végre, dacolva a mostoha transzilván körülményekkel, ismét belefog a sztoriba.

Na, ezt nem kellett volna.

Fábry Sándornak sikerült vélhetőleg eddigi pályája legunalmasabb, legérdektelenebb, legegyügyűbb történetével előállnia, amely arról szól, hogy egykoron, az átkosban családilag diót törtek karácsony előtt, és hogy ez milyen kalandosnak is bizonyult. A szöveg teljes egészében poénmentes volt, olyan csattanókat hallhatunk, hogy: az előadó papája diót tört, és közben fingott, vagy, hogy mamája norvégmintás pulóvert kötött, és közben jókat szellentett.

A közönség empatikusabb egyedei szégyenlősen, szemlesütve fohászkodtak, hogy legalább egyvalamit közöljön, ami némi nevetést kelt a teremben. A kevésbé érzékeny jelenlévők hangos csevelybe kezdtek, megrohamozták a büfét, és azon méltatlankodtak, hogy miért nem választották inkább a Duna tévé esti műsorkínálatát.

Mindeközben Fábry – mintha élete első fellépésén lenne a zetelaki szántóvetők egyesületének műkedvelő előadásán – semmit sem érzékelt ebből. Darálta tovább a szövegét faarccal, mígnem bekövetkezett az elkerülhetetlen: kifütyülték és kitapsolták a színpadról. Pedig türelmes volt a tömeg – mintegy kétezerötszáz-háromezer fős közönségről beszélünk – legalább húsz percig bírta a mesét.

Fábrynak ez még nem volt elég,

azzal vonult le a színpadról: köszönöm, hogy megteremtették számomra ezt a helyzetet. Igaz, ami igaz, a hangosítás hagyott kívánnivalót maga után, de érdekesmód a mikrofon mindenki másnak működött, és a humorista szövege is kiválóan hallatszott. Fábry Sándor önnönmagának teremtette meg ezt a helyzetet azzal, amit úgy fogalmaz meg az egyszerű népi ajak: faszra vette a közönséget.

Sokan sokféle okot kerestek a bukásban: többen arra a következtetésre jutottak, hogy élőben nem megy, ami a tévében egyébként működik. Mások viszont állították, live Fábry-haknikon kiválóan szórakoztak. Meglehet, nem minden zajlott problémamentesen a kulisszák mögött, az is elképzelhető, hogy hullafáradt volt a meghívott, és nem volt kedve az egészhez. Ez utóbbi egyébként látszott. De akkor miért vállalta?

Szóval, mindez senkit nem vigasztal,

hiszen egy profiról van szó, aki nem tudott kezelni és megoldani egy sima helyzetet. És nemcsak, hogy nem tudta megoldani azt, hanem megszokott színvonalán messze alul produkált egy hozzá pozitívan viszonyuló közönségnek, amely – mint az esten kiderült – majdhogynem mindenre vevő.

Fábry Sándor viszont erre az estére nem készült: előásott egy roggyant történetet, kedvtelenül kijött vele a színpadra, hogy majd csak lesz valami. Lett.

Nem tudom, a Nagy Magyar Művész Lejön Erdélybe-szindrómáról van-e szó, amelynek tüneteivel nem egyszer találkoztunk. Ami viszont tény, a közönség azt sem Pesten, sem Vásárhelyen nem tolerálja, ha kiállnak elé, és értésére adják: apukáim, tőlem akár be is kaphatjátok.