A FIÚK ÚTON VANNAK
Digi TV: csak elszántaknak
Kassay Réka utolsó frissítés: 2007-11-07 23:59:00A honlapra feltett kérvényezési procedúra köszönő viszonyban sem áll a valósággal, a szerelő maszekol, a közönségszolgálat türelemre int. Tévé pedig nincs. Hagyjanak inkább a dzsungelben eltölteni életem hátralevő napjait.
Sosem gondoltam, hogy ahhoz, hogy tévét nézhessek, nem a készülék megvétele jelenti a legnagyobb nehézséget. Az anyagi megterhelést leszámítva ezzel nem is volt semmi gond. Megvan hát a tévé, ami a szolgáltatót illeti, Digi TV kell nekem – döntök. Egy telefonhívás és jönnek is a szerelők, ingyen felszerelik az antennát, aztán Hawaii. Legalábbis
így hirdeti a tévétársaság gyönyörűen megtervezett honlapja,
melyen óriási betűkkel virít mindenhol a bukaresti telefonszám. Evidens, hogy az rendel telefonon tévét magának, aki nem akar, vagy nem tud személyesen elmenni a társaság székhelyére. Gyanútlanul betelefonálok, megadom az adataimat és azt hiszem megkötöttem a szerződést (a honlap pontosan így írja: három módon lehet előfizetni: személyesen, telefonon és a céges országjáró karaván segítségével). Ezután pedig a közzétett utasítások szerint járok el: várok, hogy jöjjenek a szerelők (állítólag maximum két hét). Eltelik a kritikus idő, nem történik semmi.
Úgy 20 nap után betelefonálok, hogy számonkérjem a mulasztást. A vonal túlsó végén nyugtázzák, hogy valóban nem történt semmi és ezt jegyzőkönyvbe veszik, ami rendkívül megnyugtató. Még a bejegyzés számát is lediktálják, amivel a továbbiakban nem fogok kezdeni semmit. Várok, várok, majd ezt megunva, elmegyek egy idő után önszántamból a cég helyi részlegéhez, hogy lássam, mi a helyzet.
Ekkor kiderül: minden az én hibám, én jártam el helytelenül, mert bukaresti telefonszámot hívtam, és naivul azt hittem, tartják a kapcsolatot Bukaresttel.
Még hülyének is néznek,
hogy azon a telefonszámon jelentkeztem be, amit agyonhirdetnek minden promós anyagukban. Természetesen a telefonhívás semmit nem ért, az csak egy regisztráció volt, mindenképpen be kell mennem a céghez, de „nem ebben az órában”, hanem délelőtt (ami természetesen nem csak a tévés társaságnál munkaidő).
Ekkor jön el az a pillanat, amikor meggondolom még egyszer, hogy kössek-e szerződést ezzel a céggel. Aztán arra gondolok, hogy ha már megvettem a tévét, meg az ajánlat is kedvező, akkor érdemes túllenni az egészen. Főleg, hogy azt hiszem, már a nagyja lejárt. Pedig ha tudnám... Egy vasárnap este
derült égből villámcsapás, felhívnak a társaságtól.
Bejelentik, ha otthon vagyok hétfő reggel, jönnek és felszerelik az antennát. Ez gyanús, mert legutóbb kiderült: még nincs érvényes szerződésem. De a kampány szövege (miszerint betelefonálsz és vársz, ameddig egy szerelő kapcsolatba lép veled a szerződés megkötése végett), illetve a vágy, hogy már egyszer túllegyek az egészen, eloszlatja az ilyen aggodalmakat.
Ők biztos tudják, miért hívtak fel. Ez egy szerelő volt, aki most kapcsolatba lépett velem. Tehát minden stimmel.
Másnap elkérezem a munkából. Reménykedek, hogy a nap második felében még beérek, mert az előrejegyzés 9 órára szól. 10 óra után telefonálok, és ismét igen megnyugtató válszt kapok: “Băieţii sunt pe drum” (a fiúk úton vannak). És tényleg, 11 körül meg is érkezik egy szerelő, egyszál magában (persze, kit zavar). Azzal kezdi, hogy megvizsgálja a terepet. Az erkély nyugati fekvésű, nincs akadálya az antenna felszerelésének, mégis azzal ön vissza, hogy “van egy probléma”.
Előadja, hogy erre az erkélyre nem lehet olyan simán kitenni a felszerelést, mint egy akármelyik másikra. Szükség van egy tartóra, de az 50 RON-ba kerül. Kijelentem, hogy erről szó sem lehet, ingyenes felszerelésről volt szó. Ha az ember ilyenkor elég határozott, kiderül, hogy természetesen van más megoldás is, az nem kerül semmibe,
csakhát nem esztétikus.
Miután túlteszem magam ezen a lesújtó gondolaton, a szerelő megvizsgálja a tévét. Ekkor szerzek tudomást arról, hogy egy bizonyos tárgy, a dekóder is szükséges, amely természetesen hiányzik.
Akkor most nem tudja bekötni, vakargatja a fejét a szerelő. Ilyen kütyüket csak egyszer egy héten kapnak, akkor is elkapkodják, mint a cukrot. Hogy is legyen... hogy is legyen... ááááá, megvan! (Ez a színjáték amúgy nagyon átlátszó, de ezt csak én tudom). A dörzsölt szakember minden helyzetből tud kiutat.
Hogy ne járjon potyára, megoldja ő egy-kettőre a problémát: beköt egy másik tévétársasághoz, ahova nem kell kütyü, és még a bérlet is 5 lejjel olcsóbb (nekem pedig úgyis mindegy, ugyebár). Most én vakargatom a fejem, de csak mert nem fér bele, hogy hogyan lehet más céget ajánlani, amikor az antenna a Digi TV tulajdona, és a szerelő is a cég alkalmazottja. Hamar eldöntöm, ez nem oké, inkább megvárom a szerkót, ha már ennyit vártam.
Ezzel a dolog megint elcsendesedik egy időre,
aztán egyszer a szerencsés véletlen úgy hozza, pont jókor tévedek be a céghez: miután kiállom az iszonyatosan hosszú sort, megszerzem a utolsó pár darab dekóder egyikét. Aláírom a szerződést: ekkor újabb kéthetes szünet következik. Pontosan tizenöt nap múlva felhívnak, megkérdik, hogy történt-e valami. Közlöm, hogy nem történt semmi. Akkor hamarosan fog, biztosítanak.
Hamarosan valóban felhívnak munka közben, s kérdik, hogy most éppen otthon vagyok-e. Semmiképp nem tudok elviharzani a munkahelyemről, úgyhogy megegyezünk a másnap reggelben. Másodszor is elkérezem, reggel kilencre puccba vágom magam és várok. Fél 11-kor betelefonálok, és a már ismerős szöveget halljom: Igaz, a fiúk kicsit később értek ma be, de már úton vannak. Eljön a 12 óra, másodszor is telefonálok. A “kontakt ember” épp nincs az irodában, de húsz perc múlva ott lesz,
hívnám vissza félóra múlva.
Ekkor már nem bírom cérnával: nem elég, hogy két hónapja szaroznak, és már másodszor kell itthon maradnom, most még én telefonálgassak. Najó, a kontakt megígéri, majd ő hív. Erre persze nem érdemes várni, egy óra múlva újra zaklatni vagyok kénytelen a társaságot. Na, ekkor mintha valami változás történne, mert az alkalmazott megkérdi, hogy tulajdonképpen mire is van szükségem, milyen fajta antennára és milyen címre küldjék. Hátha talál valami szabadon flangáló szerelőt, aki éppen ráérne elmenni.
A történetnek ezen a pontján már nem is akarok semmit, hagyjanak inkább a dzsungelben eltölteni életem hátralevő napjait. Valószínűleg ebbe a “minden totál mindegy” állapotba kell eljutni ahhoz, hogy két óra körül csengessen az ajtón a szerelő. És ezúttal még úgy is tűnik: rendben van a dolog. Miután újra megtárgyaljuk az ügy esztétikai és anyagi vonatkozásait (a múltkorihoz hasonló végeredménnyel), a munkás nekilát.
Fúr, farag, zakatol, aztán benyújtja a számlát. Nem nagy összeg, 6 lej, de szólhatott volna előre is, hogy a csavarokat, tipliket is meg kell fizetni. Persze szó nélkül kifizetem, kapok róla számlát, most már ez legyen a legnagyobb probléma. Csak tízesem van, a szerelő persze vakarózik,
hogy nincs aprója, nem tud visszaadni.
De csalódnia kell, mert nem vagyok hajlandó meggyorsítani a folyamatot egy-két tízessel. Nem mintha sajnálnám azt a pénzt, de most az egyszer azért sem. Adok egylejest, visszakérek egy ötöst. Ekkor persze kiderül, mégis van apró, a szerelő szépen leszámolja a visszajárót, majd mélyen felháborodva elviharzik, azt sem mondja, jónapot. Pedig végig nagyon kedves voltam vele (ő is velem), megtette a dolgát, meg is kapja érte a fizetését. Mégis, ilyenkor én kellene pofátlannak érezzem magam?
Egyelőre tévét nézni még nem lehet, eltelik hat nap, és még mindig nem aktiválódott a dekóderbe szerelt kártya. Persze eszem ágában sincs bárkit gyanúsítani, vagy azzal hozni összefüggésbe az esetet, hogy “nem voltam jóban” a szerelővel. Inkább csak a szolgáltatásaik minőségének tudható be ez az újabb “baki”, gondolom. Még kb. háromszor-négyszer felhívom őket, kétszer meg is ígérik, hogy jönnek, amíg már halaszthatatlanná válik, hogy újra személyesen menjek be.
Ekkor futok össze volt osztálytársnőmmel,
aki ugyanabban az épületben dolgozik, és ismer valakit a Digi TV-sek közül. Másnap már keresnek is telefonon, és ekkor derül ki (és megint csak én vagyok a hülye), hogy az antenna felszerelése után telefonálnom kellett volna a kártya aktiválása végett. Már tényleg nem tudom, hogy én bolondultam-e meg, de a szerelő utasítása úgy hangzott: egyszerűen várjak (48 órán belül aktiválódnia kell a kártyának) és időnként kapcsoljam be a tévét, hogy lássam, megy-e már.
(a történet augusztus végén kezdődött)